Kedves Amerikai Naplóm! 25 éve keringek itt a borzasztóan nagy semmiben, és bár sokszor borzasztóan kicsinek érzem magam itt mindennek a közepén, az őszinte igazság az, hogy ma minden borzasztóan kozmikus méretű igazsággal együtt és/vagy ezeknek ellenére (mindenki húzza alá magának a megfelelő választ) nagyon jól vagyok. Akivel csak beszélek, arra kíváncsi, hogy „na és milyen az amerikai élet”, úgyhogy most összefoglalva mondom mindenkinek, hogy: nagyon nyugis. Az emberek is nyugodtabbak, nyugisan vezetnek, nyugisan vásárolnak, ha biciklizel az út szélén, olyan nyugisan kerülnek ki, hogy az autójuk fele már Evansville-ben van, nyugisan nyírják a füvet az ablak alatt reggel nyolckor, nyugisan integetnek neked a bicikliden a reggel nyolcas fűnyírás közben, ha belegondolok, tényleg nem nyugodt amerikait csak nagyon keveset láttam még. Az élet is nyugodtabb, lassabb, kizárólag úgy egyeztetnek itt terveket, hogy „10:30 KÖRÜL talizzunk”, és amikor a te folyamatosan pörgő agyadban esetleg...